hová tűnt a gyermeked,
ki a karácsonyi fényeket
mosollyal ülve nyelte,
és lépett, és játszott,
és új évi hittel tépett el
minden szűk rabláncot?
hová tűnt a gyermeked,
ki sorsot sodró angyal?
ringatod, felizzik,
mint éj keblén a hajnal,
s már ott sincs:
harmatcsepp a réten,
az elterült fénybe hullt,
s úgy pendít meg ezer húrt,
hogy fenn az égen
az aranyló napnak
a korongja megbillen.
hová tűnt ő, a gyermeked,
ki melletted járt, fogta kezed,
és gyengéd szóra fordult szája,
ha felnézett a szürke tájra
szemedben?
2012. december 31., hétfő
2012. december 18., kedd
egy lábnyomot...
lomhán jár az idő
a zavaros télben,
szűkre húzza szemét
talán ijedtében
ma minden ember, minden ablak.
most szavam csendben cseng,
mint illanó lehelet,
állok a tűz mellett,
és váratlan lepem meg
velük az estét, s az estével magam.
a gondokat elhagytam:
repüljetek, álmok,
ti apró napsugarak,
én meg csak itt állok,
állok a tűznél, gondtalan, merészen.
kihűltem egészen.
zörögnek a csontok.
még megpezsdül a vérem,
és bölcsen mosolygok,
ha nézem az olvadó telet: tenyeremet.
cseréljünk térfelet!
legyek én a lábnyom
a talpam alatt bujdosó
forgóföld-világon.
csak valami maradjon, valami belőlem.
20121209
kalitkában
csontig rágó fogak tépnek,
bennem félangyali félek-
ként szakad ki a gondolat,
utat repít, egyre szalad,
mintha kongna minden lépte,
a harangokat fejbe tépte,
hol az akasztottak lógnak mind,
mint denevérek odakint.
égő hangjuk lüktető kincs,
élő föld ez, vagy elaggott nincs,
felhalmozott halvilág?
mindig mar és mindig rág,
sorvadón tart, nehogy felállj,
felkelj végre, hogy azt mondd: megállj!
nem zöröghetsz felettem,
hörgő harang, én temettem
a haragot, a nagy halált,
mit egymásra a hús dobált.
20121206
2012. december 6., csütörtök
magyarnak
fejre állt a bölcső
alattunk az égi oltár
eltapossuk a templomaink
magyar nyelvhez magyar
szótár
kell: magyarnak lenni
bujdosó csillagok
tükrében
a nemzetőst meglelni
önmagunkból egymást
testvérré emelni
s csak szeretni
szeretni.
2012. november 24., szombat
ember!
fekete a lélek.
mit ér, ha volt is?
ma pusztít. könnyű méreg.
sűrű, fagyos fodrok úsznak,
fenn pokolmadarak szállnak,
küldik pusztító csókjaikat az égből
remegő testvérnek, remegő hazának.
mennyből-madár voltál te is!
ezer madár, ezer szárnypár,
mivé lettél, tollas angyal?
halálcsempész vagy bombahordár.
szétszakadt időben nézik
másodperctükröd mutatóin,
ha csókod rajtam robban,
csendes üvegmorzsák
a fodrokat darabokban.
testvérek darabokban,
a szívem darabokban.
átadom az égnek,
egy vagyok,
egész.
2012. november 20., kedd
Szellöhöz
szökkenj, Szellőm,
vessünk embert!
világmagból szépen nyíló
bimbó-tavaszt!
szökkenj égig, húzz magaddal,
finom fonál tenyeremben
hozzád ragaszt.
szűk a kabát, ha varrni kell,
szívölelő, vért hordó mell
te legyél a testemen,
hozzám szültek, Életem!
bőröd feszül,
zeng a lelked,
három csoda alszik benned,
hozzád hunyom le szemem.
élő álom kerít körül,
alul az ég, s a föld fölül,
száll a világ, lehull a kincs,
sejtek, izmok, szövetbilincs,
elmaradnak,
mind elmaradnak.
megmaradnak láthatatlan
nem-volt lények száz alakban,
szólj hozzájuk, intsd őket,
szeresd szívük szeretetté,
álmukból így nyisd őket.
2012. november 7., szerda
emlékek - hibázunk, olykor
épp a hatvanhetedik oldal sorai közt bolyongott a szemem, középen, mikor egy kellemetlenül hosszú mondat végefelé megakadt. pont olyan volt, mint ez előbbi: hosszú és unalmas; amolyan vizsgajegyzetbe illő. s benne a szó: adoptálni. adoptálni? ahh! adaptálni. elvégre is joganyagot nem szoktak csak úgy adoptálni, még az európai unióhoz csatlakozni kívánó államok sem. és bármily jóleső érzés lett volna felvidítani magam a pólyába csavart törvénybébi láttán - haha, feketetintás törvénycikkelyek folynak a száján, szeméből paragrafusok potyognak, amint az újdonsült tagállamok kezébe nyomják: nesze neked nemzet! - a hatvanhetedik oldalról felugró tekintetem mégis azzal telt meg, miért is felejtetted el megmondani, hogy mikor jössz?
de akkorisvégigolvasom a nyolcadik fejezetet az európai uniós szakmagyakorlásra vonatkozó szabályozásról
de akkorisvégigolvasom a nyolcadik fejezetet az európai uniós szakmagyakorlásra vonatkozó szabályozásról
2012. november 1., csütörtök
álarcos szerelem
csak úgy nevelgettük egymást
ébredtünk az éjben
tépett csókok százát hordtuk át
a tengermesszeségen
mosolyflottám ringó
könnyáztatta hajó
vad víz fakad
kékből
most kék
félek te félsz
a kép szép látszat vagy való?
bűvös gyöngy a gyász
lelkeket terelget
élni sodor vagy talán hozzád
és ellépek, mert mindig lépni kell
bújni bogár módra
félni felnőtt fejjel
de kitárt gyerekszemmel
ügyelni a jóra
álarcos szerelem
rád húzom
vigyázz!
ébredtünk az éjben
tépett csókok százát hordtuk át
a tengermesszeségen
mosolyflottám ringó
könnyáztatta hajó
vad víz fakad
kékből
most kék
félek te félsz
a kép szép látszat vagy való?
bűvös gyöngy a gyász
lelkeket terelget
élni sodor vagy talán hozzád
és ellépek, mert mindig lépni kell
bújni bogár módra
félni felnőtt fejjel
de kitárt gyerekszemmel
ügyelni a jóra
álarcos szerelem
rád húzom
vigyázz!
2012. október 29., hétfő
jobbat!
jobb verset csak tisztább szóval írni jobb élet jobb könny folyik a jobb szemből
álmodni ártatlan álmokat eladva
álmodni ártatlan álmokat eladva
2012. október 19., péntek
viaszvillámok
öleltél már gyertyalángot?
sejtnyi kis élet
pimasz viasz
csendes vigasz
mi tenyérbe téved
szerettél már tüzes lángot?
hő simít arcot
levegődbe
levegője
karcolgat rajzot
benne látod a világot
nézed, csak nézed
sercegő fény
bűnfaló lény
a szemedbe réved
ártatlanul néztek össze
törik az átok
szív-dobbannak
láng-lobbannak
a viaszvillámok
beléd ég az ősi parancs
az áldott végzet
szeretni mind
s úgy élni, mint
kire ő nézett.
2012. október 16., kedd
együtt
összenőttünk
két kis szálka
egymást szúrva
magát fájva
félbe törve
hazát áldva
s együtt húznak
magas kezek
öröklétbe:
a halálba.
két kis szálka
egymást szúrva
magát fájva
félbe törve
hazát áldva
s együtt húznak
magas kezek
öröklétbe:
a halálba.
2012. október 11., csütörtök
elrendelt lázadás
és padlóm
alatt
és csillag felett
és kesztyűmélyre
bújva kezed
és kusza ujjak
körmein
lebegtek a
könnyeim.
és csillag felett
és kesztyűmélyre
bújva kezed
és kusza ujjak
körmein
lebegtek a
könnyeim.
és hideg
világ
és hajamra sár
és testemre kő
vén eső rám
és el is áznék
ha kezed nem
tartod, védőm,
énfelettem.
és hajamra sár
és testemre kő
vén eső rám
és el is áznék
ha kezed nem
tartod, védőm,
énfelettem.
és talán
szakad
és muszáj, szalad
és bennem siklik
életszavad
és bezárt jövő-
utakat
sínpáracélt
tologat.
és muszáj, szalad
és bennem siklik
életszavad
és bezárt jövő-
utakat
sínpáracélt
tologat.
és két kis
pálca
és kötött irány
és elgörbítem
én, csak egy lány
és magamból is
kimászok
és megeszem a
világot!
és kötött irány
és elgörbítem
én, csak egy lány
és magamból is
kimászok
és megeszem a
világot!
és nagy
voltam ott.
és én azt hittem
hogy én voltam
de csak vittem
magamban a
világot.
és lesült szemem.
már világlott.
és én azt hittem
hogy én voltam
de csak vittem
magamban a
világot.
és lesült szemem.
már világlott.
2012. október 8., hétfő
2012. szeptember 28., péntek
a szirmokról
bennem még csak éppen ébred
szemét bontja, nyitogatja
otthont lel, tán hazát épít
jóságország hivogatja:
térj belém, fény!
létből dobj az élők közé
ültess szemembe virágot
altass, álmom, szép szereppé
éltess bennem szív-világot
térj belém s élj!
több bajt már nem hozok rátok
el nem veszek, s nem is adok
némán nézek, csendben állok
már maga a minden vagyok:
gyulladó fény!
szemét bontja, nyitogatja
otthont lel, tán hazát épít
jóságország hivogatja:
térj belém, fény!
létből dobj az élők közé
ültess szemembe virágot
altass, álmom, szép szereppé
éltess bennem szív-világot
térj belém s élj!
több bajt már nem hozok rátok
el nem veszek, s nem is adok
némán nézek, csendben állok
már maga a minden vagyok:
gyulladó fény!
2012. szeptember 20., csütörtök
jegyzet.
magyar mese
-úgy épüljünk,
úgy repüljünk,
mint a madár?
mint vén villám?
vagy mint szépen sikló gondolat?
-úgy lépjünk, hogy
se tebenned,
se énbennem
kár ne essen,
táltosszívű szép lovam.
-úgy épüljünk,
úgy repüljünk,
mint a madár?
mint vén villám?
vagy mint szépen sikló gondolat?
-úgy lépjünk, hogy
se tebenned,
se énbennem
kár ne essen,
táltosszívű szép lovam.
2012. szeptember 19., szerda
20120919
képzelet
álom voltál?
nem lehet
hazugságból
testedet
bűvölt vágy
építettelek
s törtem össze
magamon
féltő szóval
tagadom
ha kérdezik.
letagadom
mert elveszik
arany álmom
röptetik
éjnek csúcsán
szöktetik.
más nem marad
száraz fehér
benne úszó
mentalevél
hűs-bús hajnal
dús harmattal
s virágszirom
hol vérem iszom.
álom voltál?
nem lehet
hazugságból
testedet
bűvölt vágy
építettelek
s törtem össze
magamon
féltő szóval
tagadom
ha kérdezik.
letagadom
mert elveszik
arany álmom
röptetik
éjnek csúcsán
szöktetik.
más nem marad
száraz fehér
benne úszó
mentalevél
hűs-bús hajnal
dús harmattal
s virágszirom
hol vérem iszom.
2012. szeptember 18., kedd
20120918
hangvarázs
számból egy szó,
megszülettem
kicsit élni,
csupa-csupa játék,
hosszú mosoly,
néhány lépés,
szék, fény, kabát,
meleg szemek,
hogy szeretlek
háttal nézni,
zajból csengő,
mámort rejtő
remegő dallam,
előtted halkan
remegek én is.
számból egy szó,
megszülettem
kicsit élni,
csupa-csupa játék,
hosszú mosoly,
néhány lépés,
szék, fény, kabát,
meleg szemek,
hogy szeretlek
háttal nézni,
zajból csengő,
mámort rejtő
remegő dallam,
előtted halkan
remegek én is.
2012. szeptember 17., hétfő
szerelem, szeretem.
Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
2012. szeptember 10., hétfő
ma
egy dátum, mi már csak határidők halmazát hozza magával, egy szám, mi
már csak a lét számlálója, üres egy és nulla, mint a gépi világ kódjai, sorban
egymás után, ahogy a katonák lépnek, ahogy a gyermekek állnak az iskolában,
parancsra. kihalt belőlem a szám, vagy csak mélyen elszunnyadt, mélyre bújt,
egészen messze a hangoktól, hiszen hogyan is szólhatnék, ha már nincs szó, mi
eljutna céljába. de azért csokimáz, édesem, szeretlek.
20120910
tinta, papír, igazán
mikor szóval írok, elvesznek a szavak
foganna bennem csak egyetlen gondolat
mi teljességet ad a játéknak: a létnek
életet teremt benn a bölcsességnek
fényt nyújt át ujjamon, szemgödörbe nyomom
eltűnik a homály, látok végre vakon
nem keresem többé, szétfolyó szavait
elhagyott tébolynak, marad az igaz hit
markolnám a mindent, kéz nélkül, a nagy lénnyel
hajnalban születnék, egy lennék a fénnyel
elmúlna koszos vágy életre, halálra
suhanna a széllel, nem gondolna másra
megölelne mégis minden puha lelket
rongyos létbe csavart élő ember-tervet
adna nekik kincset: szelíd sorsot. jóság.
feszítsd fel a mellem, nézd, él itt benn egy ország!
mikor szóval írok, elvesznek a szavak
foganna bennem csak egyetlen gondolat
mi teljességet ad a játéknak: a létnek
életet teremt benn a bölcsességnek
fényt nyújt át ujjamon, szemgödörbe nyomom
eltűnik a homály, látok végre vakon
nem keresem többé, szétfolyó szavait
elhagyott tébolynak, marad az igaz hit
markolnám a mindent, kéz nélkül, a nagy lénnyel
hajnalban születnék, egy lennék a fénnyel
elmúlna koszos vágy életre, halálra
suhanna a széllel, nem gondolna másra
megölelne mégis minden puha lelket
rongyos létbe csavart élő ember-tervet
adna nekik kincset: szelíd sorsot. jóság.
feszítsd fel a mellem, nézd, él itt benn egy ország!
2012. augusztus 27., hétfő
20120827
lépj tovább
kicsordul a világ. hirtelen
könnycsepp fut át fáradt szívemen.
egy rezgő buborék. dobálják.
az erek lüktetik, darálják.
kezembe eresztem, tollpihe.
hulljon hát, hulljon a semmibe!
szálljon át zörrenő réteken,
avarba ömlő fény-tengeren,
vörös fák őszfújta ágain...
rohanj a múlásnak szárnyain!
remegő kezemből tűnj tova!
szívem már megnyugvás otthona.
betértél, kellettél, nyár-játék...
több voltál! csillagfény-ajándék!
de álmomból kifordult az éjjel,
felkúszott új nap, új reménnyel.
mába hív élni a nyugalom:
légy boldog, lépj tovább utadon.
kicsordul a világ. hirtelen
könnycsepp fut át fáradt szívemen.
egy rezgő buborék. dobálják.
az erek lüktetik, darálják.
kezembe eresztem, tollpihe.
hulljon hát, hulljon a semmibe!
szálljon át zörrenő réteken,
avarba ömlő fény-tengeren,
vörös fák őszfújta ágain...
rohanj a múlásnak szárnyain!
remegő kezemből tűnj tova!
szívem már megnyugvás otthona.
betértél, kellettél, nyár-játék...
több voltál! csillagfény-ajándék!
de álmomból kifordult az éjjel,
felkúszott új nap, új reménnyel.
mába hív élni a nyugalom:
légy boldog, lépj tovább utadon.
2012. augusztus 17., péntek
20120817
nemzedékek
figyelem
őket, kik olyan szépen élnek
és észre sem
veszik, a világ mily nehéz lett
vagy tán nem
is nehéz, csak én vagyok a gyáva,
gyáva
félelemre, gyáva pusztulásra…
egyre csak
várva, hogy kételyek vesszenek,
amint együtt
leszünk új dns sereg:
család.
győztes csatát belőlünk nyerjenek
kínzó
életért, a mohó halál felett
feszült
fájdalommal könny és vér gyermekek.
2012. augusztus 13., hétfő
.
Pilinszky János: Egy szenvedély margójára
A tengerpartot járó kisgyerek
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.
Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szive a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedűl lett.
Nem szabadúl már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakitás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.
A tengerpartot járó kisgyerek
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.
Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szive a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedűl lett.
Nem szabadúl már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakitás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.
2012. augusztus 12., vasárnap
20120812
jajt kiáltó némaság
forró testű fény, bolond
kis apró kő, mi fenn pihen,
imbolyogva süt a Hold,
míg rád kacsingat szeliden.
nézlek én is, hosszasan,
könnyel tölt meg a jelen,
mába gyújtod hűs szavad:
tört sugár íriszemen.
halk könyörgés, néma fény,
kín, csillámló csillagszárny,
nem tehetek semmit sem,
lám, rám szökik a roppant árny.
mi fekete űrnek tűnt,
most koszos kéjjel átitat.
köpd magadból ki a bűnt,
én felnyalom a nyáladat.
rémvilágot rejt az éj,
a húson bús mosoly süt át,
s hangtalan ül nyelve közt,
míg bevarrják a fogsorát.
benned él majd, kidobtam,
nem mozdul többé a szám,
felfakadó fájdalmam:
a jajt kiáltó némaság.
forró testű fény, bolond
kis apró kő, mi fenn pihen,
imbolyogva süt a Hold,
míg rád kacsingat szeliden.
nézlek én is, hosszasan,
könnyel tölt meg a jelen,
mába gyújtod hűs szavad:
tört sugár íriszemen.
halk könyörgés, néma fény,
kín, csillámló csillagszárny,
nem tehetek semmit sem,
lám, rám szökik a roppant árny.
mi fekete űrnek tűnt,
most koszos kéjjel átitat.
köpd magadból ki a bűnt,
én felnyalom a nyáladat.
rémvilágot rejt az éj,
a húson bús mosoly süt át,
s hangtalan ül nyelve közt,
míg bevarrják a fogsorát.
benned él majd, kidobtam,
nem mozdul többé a szám,
felfakadó fájdalmam:
a jajt kiáltó némaság.
2012. augusztus 9., csütörtök
20120808
megtagad az élet
pattogó gyertyafény-hullámba fordulok,
pattogó gyertyafény-hullámba fordulok,
sorsom, álmom
éget, ébredni akarok.
halkan mar a
sóhaj: hol az igaz világ?
bogár bújik
belém, csak az lesz, mit kirág
elmémből, s gyomrába
bús gondolatként szökik.
lassan
megfagy a tér, majd az idő törik.
elásva a jövő
szürke teste foszlik,
kínzó koporsóban
múltam árnya oszlik.
mi maradt más
nekem: valóság, a jelen,
álmot rajzol
ez is, hazudik szüntelen…
ha megtagad
az idő, s megtagad az élet,
ha nincs más hely,
hű hazám, te adj menedéket!
köss mély
vizű kútba ólomlelkű szállal,
szúrj ki sziklafalra
sodródó szilánkkal,
fektess bús
padlóra izzadó ököllel,
bújtass
karjaidba, takarj puha földdel!
ha nem fogad
a jövő, beléd dőlök bátran.
sírom felett
fognak sírni, mindahányan
kedves
életemből úgy kitaszítottak.
sűrű
könnyeimmel sírni, sírni fognak!
2012. augusztus 6., hétfő
20120806
ország-út
hosszú
tekintet. lassú pillantás. kint hever a táj, fenséges, zöld, maga az élet.
száguldok bezárva, rajtam a testem, a testem egy kocsiban, nem számít.
körülvesz, ringat a hazám. végtelen hatalmasnak tűnik, elmosódik a horizonton,
az égig is elér. csodálva nézem, kutatom. vajon ha átugratok a tekintetemmel
újabb és újabb pontra, még mindig ott találom? úgy érzem, nincs semmi, mi
nagyobb, s nincs mi apróbb óriás lenne nálunk. mindenség, ez vagyunk.
Magyarország. mozdulatlan végtelen. szétfeszül bennem az érzés, mégis hamar
múlik. út, melynek a végén a kiüresedés vár betonba burkolva.
otthon? hiány.
otthon? hiány.
.
.
érkezés.
táska. cipő. lépcső. fülledt szoba. zörrenő zár, nyirkos kilincs. ragadó
takaró. izzadt tárgyak. minden teli, ürességgel. emlék. emlék a helyről, ahová
tartozom. feldúltan kapkodok utána, mint ujjaimból foszló szálakat, markolom az
érzéseket. kiszöknek. feledés, kérdés. válasz? Nincs válasz… hasít belém.
elhagyatottságom ölel, körülfon, mint kínzó szerető. miféle városi delej
szállja meg az embert, mikor hazatér a mindennapokba? keserű száműzetés ez. Hol
vagy, hol, édes bölcsőm? Miféle anyagot öntöttek körém, hogy nem érzem hullámzó
ringásod, áldó biztonságod? hallgatok. felel a csend, néma szavak. hangtalan
gondolatok keringenek körülöttem, lopott társak.
Befelé, irány befelé!
Befelé, irány befelé!
.
.
.
.
.
.
én. a világ
sejttöbblete. fontos kis senki, önző jószág. nem jobb másoknál, nem is
rosszabb. ember. ember, ki angyallét után kapkod a semmibe, a világba, a
szívekbe. Még nem tudja! – kacagok rajta gúnyosan. keresi istenét, hazáját
mindenütt. micsoda bohóság, halva szült remény! járni az utat, találni. magamba
merülök. elfogynak a szobák, eltűnnek a falak, leperegnek a város háztetőpikkelyei,
a tér folyik. megremeg a lelkem. Ki vagyok? Ki maradt belőlem? én.
minden-bennem én. őrizni. tartani.
Szeretlek!
Szeretlek!
2012. július 27., péntek
20120726
fogyókúra, hatékonyan
úgy érzem, rám folyik a bolygó. hirtelen óriás ponttá zsugorodok,
hatalmas semmivé, mindent kitöltő űrré. nem vagyok a testemben, nem a testem
vagyok, csak körülöttem remeg. reszketi az időt. mialatt ő vibrál az időben,
meghallom a csendet. fáj, felzaklat, nem értem és egyre csak megszólalnak az
álmok. süvítenek minden felől, gyötörnek. hogy visszahúzzanak a valóságba, megszólalnak a tetteim, mintha csak saját magam elbeszélője lennék, forgatnám
és magamba döfném a szavakat. közben a test mozog. enni kell. Enni kell! –
mondom, és ő előveszi a tányért, felsorakoztat benne kenyeret, tésztát, húst
szafttal, édeset, sósat, fűszerrel, szárazon, töményen, szaggal. belecsúszik a
villa. csak ott áll és úszik benne, amint az ágyra teszem és nézem. ülök és
nézem, úgy egy méter biztonságos távolból. a szag erőszakosan belém hatol. nem
akarom. kemény undor fog el, elfordulok. hiába. a torz illat mégis átölel, és
eszembe juttatja, hogy meg kell küzdenem vele, egészen a gyomromig. Minek?
Kell. Megbánom majd. Mire jön a betegség, már nem akarom. Nem lesz jó halál,
talán nem is lesz más, csak még több szenvedés. Testi. Az meg nem kell. Csak az
kínlódik ilyenfajta lelki lószarokkal, aki egyben van. – talán… sírás fog el.
érzem a duzzadó könnycseppet a szemem körül, de száraz. nincs. már nincs több.
érzem, újra a testem foglya vagyok. az izmok rándulnak, görcsösen megfeszülnek
néha. ég, fáj, izzad a testem, mintha olvadó üveggyöngyök borítanák. hevülnek,
csordulnak, cseppennek, folynak, hogy a hideg padlón koppanva újra elnyerjék
alakjukat. ömlenek belőlem, színesek, vidámak, mintha az összes boldogságom
hagyná most el a sejtjeimet. Elvesztettem mindent. Elhagy a boldogság.
Elhagyott. Elhagynak. Nincs…Semmi sincsen… - kinyújtom karjaim, a lehulló
verejtéktócsába. már kihűlt. nyújtózom felé. megtörten az üveggyöngyeimbe
fekszem, eggyé olvadni a kint rekedt boldogságommal.
2012. július 26., csütörtök
20120725
égek, mint
rémisztő
tűz-rovarok,
búcsúzok.
rettentő
húscafatok
repkednek
testemről,
könnyű halál.
elhagy az
élet,
a semmi vár.
20120719
ködlepkeként
szállok
szárnyam
bomló bádog
fénybe fúlok
halkan
s fagyszót
lehel ajkam.
torz
vágyképek ölnek
harmadnap
megtörnek:
testemre
hasalnak
kínzó savak
nyalnak
bordáimba
bújnak
egy sejtet
ott leszúrnak.
2012. július 17., kedd
20120717
játék ez, tüzes,
sárkány-sodrú,
lépsz, dobsz,
majd eltűnsz hirtelen,
nézd, a kocka
hogyan fordul,
míg árnyékom
az éjben megjelen.
élet ez, teli
fájdalommal,
tépsz, vágsz,
majd begyógyul a seb.
átölellek
távolról karommal,
kívánni nincs
semmi édesebb.
kötelékünk,
mi szabhatatlan,
szívedig,
bárhol vagy, elér.
szerelmünk,
miért is tagadjam,
úgy éltet,
mint testet a forró vér.
játék ez,
szegény testünk a bábu,
egymás ellen
űz néha a szabály.
legyőzni,
vagy együtt-győzni vágyunk?
boldog az, ki
együtt küzd akadályt.
20120717
a lélek beint
minden lénynek,
s a lényeg, a
hasztalan fények
félve sütnek,
zavartan égnek.
a csillag is
unottan csillant,
agyvelő
esztelen villant
múlt-mesét,
álom elillant.
porladó űrt
hoz a mába,
szembogarán
kicsit kába
gyémántcsepp
gurul nyakába.
bőrömet
simítva fordul,
kereket vetve
lecsordul,
mosolya,
nézd, hogyan torzul!
mellette
állsz, de már messze.
tudjuk jól,
el vagyunk veszve,
így dob ránk
árnyat az este.
20120715
kibillent az
óra,
fellobbant a
jóra,
fellibbent a
függöny,
harmattal
feküdjön,
fűszállal
takarjon,
avarban
akarjon,
kezed a
kezébe,
hatalmad
mellére,
vágyad az
ágyába,
szíved a
szájára,
könnye a
párnára
lecsúszik.
lélegezz!
többet már
nem tehetsz.
2012. július 14., szombat
20120713
Paul Verlaine
ÉRZELMES PÁRBESZÉD
A vén parkban didereg a magány,
s két árnyék suhant át az
éjszakán.
Ajkuk puha, szemükben semmi
élet,
alig érteni, halkan mit
beszélnek.
A vén parkban didereg a magány,
s multat idéz két boldogtalan
árny.
- Gondolsz régi mámorunkra
szerelmem?
- Mi köze hozzá? minek
érdekeljen?
- Arcom álmodban ma is
megjelen?
Feldobog szíved a nevemre? -
Nem.
- Óh szép napok! milyen forró s
igaz volt
csókunk és gyönyörünk! - Lehet,
hogy az volt.
- És kék az ég s a remény
végtelen.
- A remény eltünt, egünk
fénytelen.
Riadt bokrok közt jártak, két
kisértet,
és csak az éj hallotta, mit
beszéltek.
Szabó Lőrinc fordítása
2012. július 12., csütörtök
.
lelkemből
nőtt gondolatszárny
sárba mártva
nem repül,
könny-kabátba
öltöztetve
még az álom
is kerül.
falról lógok,
húz a padló,
fojt a szó és
tart a tér,
rám nézel az
éjsötétből:
számból
kiserken a vér.
vörös patak,
maró szavad
szellemalakként
kísér,
teremtsd újjá
a holnapot
több a mába már nem fér.
..
faág leszek,
görnyedt törzsű,
gyökerével
földjéhez hű
fény-élet fa,
melléd növök.
ne hidd hát,
hogy sosem jövök.
mocsár lelkű
sáros testek
lehúznának,
nem engedlek,
amíg
markolsz, én tartalak.
nehéz szívű
varázsalak,
nézz a jóra!
lángol bennem.
beléd
gyújtom, szép szerelmem,
mi parázsként
tőled szökkent.
test a
testben, úgy égjek el.
lelkünk
egyként szálljon majd fel,
fel az égbe,
megpihenni.
...
megvetem.
megvetem
ágyunk,
ma csókkal
várom,
majd megvetem
Önt is.
még vetnék s
vetek,
de sejtem már,
hogy
selymes
szirmot
bimbó-ágról
nem
szedhetek,
nem szedhetek
sohasem.
20120612
tejjel öntött
úton álltam,
örvény
tépett, hát kiszálltam.
fiú fogott, szíjjal,
csattal,
pókhálóba
ragadtam, kar
lendül felém,
félve markol,
elejt némán,
visszakarmol,
hajít, eldob,
fényembe rág,
kampós kapát
földembe vág,
majd
visszahúz.
csillag
voltam, ember lettem.
megszületett mohó
lelkem:
miről csillag
csak álmodott,
most ő minden
jót megkapott.
beletorzult,
féltem szegényt.
hordozza még
belül a fényt,
de mi oly
szép fenn az égen,
maréknyi por
csak a kézben,
de csillagpor.
2012. június 3., vasárnap
20120603
győzni fel!
mondd, teremthetlek még?
a holnapom benned ég.
átkaink feszülnek,
bőr alá beülnek,
rám kiáltod mindet
tépnek, fáj, de érted
égni, állni, győzni fel!
mondd, élek benned még?
homályba borult a kép.
kérd szemem, újra láss!
vedd szemem, azzal más
csodák is feltűnnek,
mit átok nem szűr meg,
élni, látni, győzni fel!
mondd, hiszel bennem még?
egy sápadt szó épp elég.
eléd hát kiállok,
a feléd dobott átok
testemen csússzon el.
Istenem, félni kell?
hinni, élni, győzni fel!
2012. május 5., szombat
20120505
hullám
vezess,
vezess.
lépek az álmod elé,
világod olvad belé:
tűnjön az összes buborék,
szakadjon, robbanjon a tér,
szaladjon minden óra el,
mit nélküled töltenem kell!
világom olvad belé,
lépek a mámor elé,
szeress,
szeress.
2012. április 30., hétfő
20120430
fuvallat
nyugalom.
nyugalom.
a szív szótlan dobban,
csendes mámor, jólesik.
jót esik benn egy apró élet
halk zaja jajdul,
kacagva sajdul
kacagva sajdul
egy lehulló levél:
elveszett seb,
elveszett seb,
egyre kisebb.
rügybe borul az ág,
rügybe borul az ág,
örök örömvirág
bomlik belőle.
bomlik belőle.
betölt, árad, széttép, lobog,
a húson átrobog,
ó! tomboló
szellemrém simít,
szellemrém simít,
élni öl, ölel.
2012. április 26., csütörtök
2012. április 23., hétfő
20120423
a múzsa álma
csillag akarsz lenni?
csillag akarsz lenni?
szóvá szüllek téged,
kincs-betűként éled
álmod: múzsaléted.
csillag mernél lenni?
belém öllek téged,
halálod nem féled?
oly sóvárgón kéred…
csillaggá válsz bennem,
magamba zárt engem,
földtől váló lelkem
kíséred, mély varázs
csillagokba fúlni,
sötét éjbe bújni,
mindenséggé gyúlni;
csók helyett csak parázs.
20120423
az elveszett
eltörött gyémánt
eltörött gyémánt
szikrázik, olvadok,
sötétség, hol vagyok?
eltépett lapok.
átmosom magamon,
szeretem, tagadom,
kiégett napom!
testedet keresem,
űzöm és remegem
elhagyott percem.
20120423
csillagközi néma csend
sírva tátong odafenn
fonnyadt levél, hulló lét
minden tavasz őszbe tér
mohó világ-átok ül
rajtunk, foggal fal belül,
sikít a szó: kilépni!
sikít a szív: kitépni!
2012. április 18., szerda
20120418
tavasztalány
lehunyt-szem létben
hívni a tavaszt
elmúlik minden
hisz' úgysem maradsz
elfolyik innen
sodrás, ámulat.
mi késztet hinnem?
2012. április 17., kedd
20120416
arcok az éjben,
cseppek a mélyben,
hangtalan álom-
zene zúg.
mézszagú mámor
omlik a fákról,
csordul a szívem,
belebúg.
szerelemszellem
öleli lelkem,
sikít a tépő
tavasz úr,
árad az álom,
hiszem, s nem látom:
belülről pendül
zenehúr.
hajnalból ömlő
harmatos csönd jő,
szikrázó fénybe
belefúl.
fényt kapott létben,
naplementében,
holnapra várva
csillag gyúl:
eljön az újabb
egy-örök új nap
szárnyalunk minden
árnyon túl.
20120416
2012. április 10., kedd
20120410
eszembe jutottál, és ha elolvasnál…
értsd meg hát ki voltam,
kit szerettél bennem,
nem álltam a sorban,
a fényre küldtek engem.
tán csak lecke voltál,
akit megszerettem…
de jó tanító-példa
a tűzzel csapó Isten?
kit szerettél bennem,
nem álltam a sorban,
a fényre küldtek engem.
tán csak lecke voltál,
akit megszerettem…
de jó tanító-példa
a tűzzel csapó Isten?
és tán pogány voltam,
bezárt szemű lélek,
kezet velük fogtam,
kik akarnak és félnek?
csak mert mással mértél,
kapott-koldult hittel?
ítélet-pálcádat
fejem felől vidd el!
bezárt szemű lélek,
kezet velük fogtam,
kik akarnak és félnek?
csak mert mással mértél,
kapott-koldult hittel?
ítélet-pálcádat
fejem felől vidd el!
pogány lettem volna,
csak mert úgy neveztél?
nem az én szívemben
lakott didergő tél...
tán érted sírt szenteltkönny
mosott igaz hitbe,
baráttárs-vallásba,
izzó, lengő létbe?
csak mert úgy neveztél?
nem az én szívemben
lakott didergő tél...
tán érted sírt szenteltkönny
mosott igaz hitbe,
baráttárs-vallásba,
izzó, lengő létbe?
nem, nem! magként szültek
termőföldtől távol,
bennem bús reménnyel:
megtalálom, bárhol
ömlik dús esővíz,
mi testemet öleli,
földbe mossa lágyan,
ágyam belé veti.
termőföldtől távol,
bennem bús reménnyel:
megtalálom, bárhol
ömlik dús esővíz,
mi testemet öleli,
földbe mossa lágyan,
ágyam belé veti.
s nézd, nézd! apró levél
hajt a feketéből,
pokol-sár világból,
majd az ég felé tör.
szivárvány a világ,
annyira szép! minden…
kinyílik az élet:
tavaszlétbe léptem.
hajt a feketéből,
pokol-sár világból,
majd az ég felé tör.
szivárvány a világ,
annyira szép! minden…
kinyílik az élet:
tavaszlétbe léptem.
de sír, sír... esőkönnyben
apró levél-lelkem.
bárcsak mutathatnám:
bennünk lakik Isten...
apró levél-lelkem.
bárcsak mutathatnám:
bennünk lakik Isten...
2012. április 8., vasárnap
20120408
végső szóra, emberközi koporsóra
arany-szép szív holtan dobban
(nem fájt talán soha jobban)
érzés szakad
könnye szalad
virágbimbó-élet robban
önmagába, kettéhasad
(már nem látod benne magad)
gyászos korsó
hű koporsó
hív magához, élet tagad.
féltő fátyol, gyenge lánc zár
(minek lépni, senki sem vár)
elhulló zöld
korhadó föld:
vége. itt hagyunk. kár.
arany-szép szív holtan dobban
(nem fájt talán soha jobban)
érzés szakad
könnye szalad
virágbimbó-élet robban
önmagába, kettéhasad
(már nem látod benne magad)
gyászos korsó
hű koporsó
hív magához, élet tagad.
féltő fátyol, gyenge lánc zár
(minek lépni, senki sem vár)
elhulló zöld
korhadó föld:
vége. itt hagyunk. kár.
2012. április 5., csütörtök
20120405
magányünnep
rám gondoltok százan, de
rám gondoltok százan, de
én már csak egy könyv vagyok
tollal írok testembe
sósan hulló könny vagyok
apró betűk szárnyaim
papírsíkon szárnyalok
térré toldott vágyaim
a kilométerek nagyok
rám gondoltok messziről
olvasatlan könyv vagyok
álomvilág rátok dől
mit magam mögött hagyok.
2012. március 31., szombat
2012. március 28., szerda
20120328
játékszavak
míg ti játszotok a szavakkal,
ti csak játsszatok a szavakkal!-
engem szentek szálltak meg,
nem gondolok magammal,
se veletek…
ti csak babráltok a szavakkal…
rátok nézek: mi haszna?
nincs itt ember, élő dalt
ki hallgatna.
míg ti játszotok a szavakkal,
bennem csend ül legbelül.
némán csendül minden dal
mi felmerül.
2012. március 26., hétfő
20120326
vonatútfélen
láttalak már százszor, valahol…
emlékszem,
szombathelyen, győrben,
szegeden, veszprémben,
vonatokkal együtt szelem a
megyéket,
nem találok otthont, pláne az
enyémet,
lecsukom a szemem, ébren jön az
álom
hazudnak a képek, elhiszem,
kívánom,
rám mosolyogsz félig, lehet,
hogy felismersz,
szabad vagyok délig, nem baj,
ha át is versz,
csupa csoda csillag terül a
díványon,
szemedben a szíved, ha akarom,
azt látom,
nem mozdulok tőle, nem kapok
levegőt,
tüdőm hogy beteljen, magamba
szívom őt,
miért éppen ő az, nem gondolok
bele,
eljut minden sejthez, eggyé
válok vele.
most gondolok rá, jajj, milyen
lesz a holnap:
könnyben úszó szemmel kémlelem
a holdat…
hallom még a hangod csengését belülről,
belém kúszik halkan, csendesen felőröl.
hallom még a hangod csengését belülről,
belém kúszik halkan, csendesen felőröl.
ugyanaz az átok, őrjítő
rémálom,
jön majd kicsit szebb nap,
nem baj, majd kivárom.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)