pattogó gyertyafény-hullámba fordulok,
sorsom, álmom
éget, ébredni akarok.
halkan mar a
sóhaj: hol az igaz világ?
bogár bújik
belém, csak az lesz, mit kirág
elmémből, s gyomrába
bús gondolatként szökik.
lassan
megfagy a tér, majd az idő törik.
elásva a jövő
szürke teste foszlik,
kínzó koporsóban
múltam árnya oszlik.
mi maradt más
nekem: valóság, a jelen,
álmot rajzol
ez is, hazudik szüntelen…
ha megtagad
az idő, s megtagad az élet,
ha nincs más hely,
hű hazám, te adj menedéket!
köss mély
vizű kútba ólomlelkű szállal,
szúrj ki sziklafalra
sodródó szilánkkal,
fektess bús
padlóra izzadó ököllel,
bújtass
karjaidba, takarj puha földdel!
ha nem fogad
a jövő, beléd dőlök bátran.
sírom felett
fognak sírni, mindahányan
kedves
életemből úgy kitaszítottak.
sűrű
könnyeimmel sírni, sírni fognak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése