a lélek beint
minden lénynek,
s a lényeg, a
hasztalan fények
félve sütnek,
zavartan égnek.
a csillag is
unottan csillant,
agyvelő
esztelen villant
múlt-mesét,
álom elillant.
porladó űrt
hoz a mába,
szembogarán
kicsit kába
gyémántcsepp
gurul nyakába.
bőrömet
simítva fordul,
kereket vetve
lecsordul,
mosolya,
nézd, hogyan torzul!
mellette
állsz, de már messze.
tudjuk jól,
el vagyunk veszve,
így dob ránk
árnyat az este.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése