jajt kiáltó némaság
forró testű fény, bolond
kis apró kő, mi fenn pihen,
imbolyogva süt a Hold,
míg rád kacsingat szeliden.
nézlek én is, hosszasan,
könnyel tölt meg a jelen,
mába gyújtod hűs szavad:
tört sugár íriszemen.
halk könyörgés, néma fény,
kín, csillámló csillagszárny,
nem tehetek semmit sem,
lám, rám szökik a roppant árny.
mi fekete űrnek tűnt,
most koszos kéjjel átitat.
köpd magadból ki a bűnt,
én felnyalom a nyáladat.
rémvilágot rejt az éj,
a húson bús mosoly süt át,
s hangtalan ül nyelve közt,
míg bevarrják a fogsorát.
benned él majd, kidobtam,
nem mozdul többé a szám,
felfakadó fájdalmam:
a jajt kiáltó némaság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése