2014. február 26., szerda

összeolvadásunk


mellettem feküdtél,
én meg épp a hópelyhekre gondoltam,
hogy milyen szép az olvadás,
átadni magunk egymásnak, az egésznek,
belehalni valami újba,
amit látszólag a tavasz szül meg,
pedig csak mi öltöztünk át.
vagy ha a testünkre lágy didergést fújva
belénk bújna ez az átkozott öreg tél,
akkor örökké itt, mellettem feküdnél,
(de nem hiszem, hogy ma fagyni fog),
átélünk ezer évet és halmazállapotot
váltva játszunk, hogy kiszakad a szárny,
játszunk, hogy a csók összeforr,
míg fáj, ha máshol leszünk kristály,
és jó, ha egy kéz ránk gondol:
egymás mellé fektet.
épp olvadunk,
érzed?

2014. február 24., hétfő

ha kérdezel


hangtalanul kell felelnem
vad színekkel a húson
és persze parázzsal
hogy a számtól a szádig jusson
a füst a szívben körbefusson
szótlanul engem idézzen
hangtalanul kell beszélnem
az örök igaz csak így mondható
árva lesz minden szó ha szólják
ha fogaik közt elmorzsolják
széttörik a szerelem
majd csupa csenddel melléd bújok
mozdulatlan szépséghúrok
őrzik a csodánk összes hangját
tudod ha meglátlak ezért remegek
ezért fogom meg néha a kezedet
mert bennük őrizlek kincsként
kit szótlanul szólva szeretek

2014. február 2., vasárnap

szakad


nézz!
itt a kis híd
a szakadékon egy szürke szivárvány feszül
hideg penge, hajnali kincs: pár lépés
mint megmentő repülés szül
a lépcsőktől az ismeretlenségbe
a talpadon visszhangzik a létünk gyengesége
csússz,
a testben többé nem leszel szövet
ha fűszeres szerelem sótlan valósága(,) vagy
üres tenyérjóslat kondenzvonalakból
mi a holnapba követ
én betűk nélkül száradó tintapatak leszek
olvass mást!
vagy dobálj belém követ
az emlékekből gondos-lassan merítek neked
a szégyent csak holnap vacsorázd
lélegezni lassú, fulladni meg késő már
felfalt magánnyá emészt a morzsákon-élet
nem lesz te, és nem lesz én, hogy megtartson téged
--------------------------------------------------------------------------------