hová tűnt a gyermeked,
ki a karácsonyi fényeket
mosollyal ülve nyelte,
és lépett, és játszott,
és új évi hittel tépett el
minden szűk rabláncot?
hová tűnt a gyermeked,
ki sorsot sodró angyal?
ringatod, felizzik,
mint éj keblén a hajnal,
s már ott sincs:
harmatcsepp a réten,
az elterült fénybe hullt,
s úgy pendít meg ezer húrt,
hogy fenn az égen
az aranyló napnak
a korongja megbillen.
hová tűnt ő, a gyermeked,
ki melletted járt, fogta kezed,
és gyengéd szóra fordult szája,
ha felnézett a szürke tájra
szemedben?
2012. december 31., hétfő
2012. december 18., kedd
egy lábnyomot...
lomhán jár az idő
a zavaros télben,
szűkre húzza szemét
talán ijedtében
ma minden ember, minden ablak.
most szavam csendben cseng,
mint illanó lehelet,
állok a tűz mellett,
és váratlan lepem meg
velük az estét, s az estével magam.
a gondokat elhagytam:
repüljetek, álmok,
ti apró napsugarak,
én meg csak itt állok,
állok a tűznél, gondtalan, merészen.
kihűltem egészen.
zörögnek a csontok.
még megpezsdül a vérem,
és bölcsen mosolygok,
ha nézem az olvadó telet: tenyeremet.
cseréljünk térfelet!
legyek én a lábnyom
a talpam alatt bujdosó
forgóföld-világon.
csak valami maradjon, valami belőlem.
20121209
kalitkában
csontig rágó fogak tépnek,
bennem félangyali félek-
ként szakad ki a gondolat,
utat repít, egyre szalad,
mintha kongna minden lépte,
a harangokat fejbe tépte,
hol az akasztottak lógnak mind,
mint denevérek odakint.
égő hangjuk lüktető kincs,
élő föld ez, vagy elaggott nincs,
felhalmozott halvilág?
mindig mar és mindig rág,
sorvadón tart, nehogy felállj,
felkelj végre, hogy azt mondd: megállj!
nem zöröghetsz felettem,
hörgő harang, én temettem
a haragot, a nagy halált,
mit egymásra a hús dobált.
20121206
2012. december 6., csütörtök
magyarnak
fejre állt a bölcső
alattunk az égi oltár
eltapossuk a templomaink
magyar nyelvhez magyar
szótár
kell: magyarnak lenni
bujdosó csillagok
tükrében
a nemzetőst meglelni
önmagunkból egymást
testvérré emelni
s csak szeretni
szeretni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)