20120806

ország-út

hosszú tekintet. lassú pillantás. kint hever a táj, fenséges, zöld, maga az élet. száguldok bezárva, rajtam a testem, a testem egy kocsiban, nem számít. körülvesz, ringat a hazám. végtelen hatalmasnak tűnik, elmosódik a horizonton, az égig is elér. csodálva nézem, kutatom. vajon ha átugratok a tekintetemmel újabb és újabb pontra, még mindig ott találom? úgy érzem, nincs semmi, mi nagyobb, s nincs mi apróbb óriás lenne nálunk. mindenség, ez vagyunk. Magyarország. mozdulatlan végtelen. szétfeszül bennem az érzés, mégis hamar múlik. út, melynek a végén a kiüresedés vár betonba burkolva.
otthon? hiány.

.

.

érkezés. táska. cipő. lépcső. fülledt szoba. zörrenő zár, nyirkos kilincs. ragadó takaró. izzadt tárgyak. minden teli, ürességgel. emlék. emlék a helyről, ahová tartozom. feldúltan kapkodok utána, mint ujjaimból foszló szálakat, markolom az érzéseket. kiszöknek. feledés, kérdés. válasz? Nincs válasz… hasít belém. elhagyatottságom ölel, körülfon, mint kínzó szerető. miféle városi delej szállja meg az embert, mikor hazatér a mindennapokba? keserű száműzetés ez. Hol vagy, hol, édes bölcsőm? Miféle anyagot öntöttek körém, hogy nem érzem hullámzó ringásod, áldó biztonságod? hallgatok. felel a csend, néma szavak. hangtalan gondolatok keringenek körülöttem, lopott társak.
Befelé, irány befelé!

.

.

.

.

.

.

én. a világ sejttöbblete. fontos kis senki, önző jószág. nem jobb másoknál, nem is rosszabb. ember. ember, ki angyallét után kapkod a semmibe, a világba, a szívekbe. Még nem tudja! – kacagok rajta gúnyosan. keresi istenét, hazáját mindenütt. micsoda bohóság, halva szült remény! járni az utat, találni. magamba merülök. elfogynak a szobák, eltűnnek a falak, leperegnek a város háztetőpikkelyei, a tér folyik. megremeg a lelkem. Ki vagyok? Ki maradt belőlem? én. minden-bennem én. őrizni. tartani.
Szeretlek!