2011. október 30., vasárnap

20111030

sorsom! mily kegyetlen fájdalmat martál be szívembe
jóságot sóvárgó, ártatlan virágot ültetve;
hiába ápoltam, tápláltam mindenem kincsével,
elveszett. kitépték. hiánya még él bennem. nincs étel,
mi űzné mardosó éhségem; nincs lélek, gondolat,
mi az űrt töltené. élnem fáj… sötétség… poklok… ahh
elég!

20111030

azt hiszed, ártasz?
világodban sírt csak magadnak áshatsz.
nem attól igazság, mellé hányan állnak
jó magyar-emberré csak kevesek válnak.

maradok magam.
sötét kis szobámban eladom agyam.
adnám a lelkem is, de felettébb félek
mi lesz veled világ, ha én már nem élek…
csak érted tartom e kopott súlyt vállamon
újra tündökölj megsebzett államom.
igaz testvériség uralkodjon rajtunk,
bízzunk egymásban, s eljön, mit akartunk.

2011. október 22., szombat

20111022

szavak omlanak számból
de mind hiába táncol
világ! keserű mámor
hullt rád, fekete fátyol…

2011. október 17., hétfő

20111017

csak egy sárga villanás
minden vége lehetne
karod ölel s visszazár
evilági sejt-testbe

szemed féltőn marasztal
édes parancs ég benne
kibékülök magammal
hiszem, jövőm jobb lenne

2011. október 13., csütörtök

20111013

úgy szültél meg engem, mint magot az erdő,
perzselő tűz után feltámasztó szellő;
lelkem halva szunnyadt odalenn a mélyben,
koporsóm bölcsőmmé olvadt át az éjben.
egyetlen ölelés minden tudást átad,
ó, bárcsak adhatnám az egész világnak!

20111013

nem siklik a tinta, nem feszül a görbe,
szellem-árnyak járnak hűs szobámban körbe.
elmosódott elmém éber álmot képzel,
görcsbe rándul testem ahogy visszanézel.

2011. október 12., szerda

20111012

_négytövises hernyórágta rózsafoszlány maradvány_

véres-vörös voltam egykor,
négy kis tűvel védtem testem,
hittem: hitem megóv engem
minden faggyal maró esten.

gyermek-gyenge voltam egykor,
hiú erő munkált bennem,
napom hívó fényét lestem,
tudni vágytam mit kell tennem.


száraz szirmú, törött testű
elhagyatott lélek lettem,
mit ér győzni s tovább élni
anélkül, kit megszerettem?

rágd el, hernyóm, törött testű
fásult kóróm, ez mind semmi.
csillagokon át kell mennem
lelkem párját megkeresni.

2011. október 3., hétfő

20111003

lila lánggal lobban ajkam,
te két kék közönnyel nézed,
ott van minden feldúlt napban
elmosódó árnyék-képed.

ájult álmom őt kergeti.
s én hiába mondom neki,
ösztön, nem más ez, mit érzel:
együtt jár a múló léttel.

szabadon száll, szisszen, lebben
szomorún jár fellegekben;
búgva súgja madár-dalát,
keresi szép ősotthonát.

szavakat hall, rikkant, retten
mi lelte őt mélyen ott benn?
téboly rég oly tűzzel tépi
szíve helyét keresgéli.