dobj a székre!
pihenne a karfája már alattam.
zúg a semmi. feladtam.
2013. május 20., hétfő
esti-semmi-vázlat
ideje repülni mozdulatlan szárnnyal
mint aki ruhát vet, pihenni leülni
roskadozó lábbal többé nem feszülni
nyugvó nap csendjében eltűnni az árnnyal
szállok, ha már voltam, lépek, ha majd leszek
néma óra kondul, hogy testem essen holtan
várnak rám idebenn az örök égboltban
szűk pontnyi távolban
nagy mindenség-szemek
táguló halál-lyuk, metszik a szívemet
hangtalan hidat nyit ahogy nézek rájuk
csattogó mosollyal rám sül pupillájuk
átsimul a húsom síkján. vad képzelet
Boldogasszony-ima
Anyám, ki bennem élsz
küldd magad hozzám
szirmaiddal karolj át
fond fölém a koronád.
a szépség mit rám mérsz
sebekből fakad
igaz-e így a hit
mi ilyen mélyre vitt?
testvérem-szerelmem
öleld a sorsomat
a fényed én vagyok
a földi fák alatt.
20130518
2013. május 16., csütörtök
szeretni szült
híd közepén ég az élet
mi beesünk a szűk lyukba
ahelyett, hogy elmúlna
az ég felől csobbanunk
a világnyi vízbe érek
te majd pörgetsz
én meg félek
rohanunk
nagy csapkodással
én teveled, te meg mással
csak csillogunk
és űrbe köpött folt marad
a lét után a csillagunk
vagy levetjük a bőrünk pántját
feloldódunk
feltépjük a lélekhártyát
és egymásba halunk.
mi beesünk a szűk lyukba
ahelyett, hogy elmúlna
az ég felől csobbanunk
a világnyi vízbe érek
te majd pörgetsz
én meg félek
rohanunk
nagy csapkodással
én teveled, te meg mással
csak csillogunk
és űrbe köpött folt marad
a lét után a csillagunk
vagy levetjük a bőrünk pántját
feloldódunk
feltépjük a lélekhártyát
és egymásba halunk.
2013. május 14., kedd
d. i. y. vizsön
figyeltem hogy lett egyre hangosabb
az utcazaj az ablakunk alatt
merészen játszottam a kikelettel
míg mellettem felébredt a reggel
hajnali hangon utánam szól:
ébredj fel az álmomból!
ne siess, már nem hagy le a vonat
kínzó kezek nem gyötrik álmodat
bennem nincs már ajtó, nincsen bújás
nem kapkod nyomodban az elmúlás
s a szerelmek… ők sem álnok
szívet tépő oroszlánok.
a kötél megtart, el nem szakad,
még ringatja is a sorsodat
égből lóg le, a felhők közül
lágyan sodor, sosem feszül
láthatatlan felnyúló fa
a földbe húz, de teste létra.
20130503
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)