2012. december 18., kedd

egy lábnyomot...


lomhán jár az idő
a zavaros télben,
szűkre húzza szemét
talán ijedtében
ma minden ember, minden ablak.
most szavam csendben cseng,
mint illanó lehelet,
állok a tűz mellett,
és váratlan lepem meg
velük az estét, s az estével magam.
a gondokat elhagytam:
repüljetek, álmok,
ti apró napsugarak,
én meg csak itt állok,
állok a tűznél, gondtalan, merészen.
kihűltem egészen.
zörögnek a csontok.
még megpezsdül a vérem,
és bölcsen mosolygok,
ha nézem az olvadó telet: tenyeremet.
cseréljünk térfelet!
legyek én a lábnyom
a talpam alatt bujdosó
forgóföld-világon.
csak valami maradjon, valami belőlem.
20121209

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése