figyeltem hogy lett egyre hangosabb
az utcazaj az ablakunk alatt
merészen játszottam a kikelettel
míg mellettem felébredt a reggel
hajnali hangon utánam szól:
ébredj fel az álmomból!
ne siess, már nem hagy le a vonat
kínzó kezek nem gyötrik álmodat
bennem nincs már ajtó, nincsen bújás
nem kapkod nyomodban az elmúlás
s a szerelmek… ők sem álnok
szívet tépő oroszlánok.
a kötél megtart, el nem szakad,
még ringatja is a sorsodat
égből lóg le, a felhők közül
lágyan sodor, sosem feszül
láthatatlan felnyúló fa
a földbe húz, de teste létra.
20130503
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése