sorsom! mily kegyetlen fájdalmat martál be szívembe
jóságot sóvárgó, ártatlan virágot ültetve;
hiába ápoltam, tápláltam mindenem kincsével,
elveszett. kitépték. hiánya még él bennem. nincs étel,
mi űzné mardosó éhségem; nincs lélek, gondolat,
mi az űrt töltené. élnem fáj… sötétség… poklok… ahh
elég!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése