amit a Nap

a szívből csak retúrjegyet válthatsz

a könnytől sós földre is visszatérsz

szeretet nélkül szidhatsz vagy szánhatsz

csak ön-rám nem gondolsz, amíg élsz?

ha a tompa divatból vett tárgyak

bút roskadnak a szemed mögött

ha pénz hoz derűt, te összetörsz

hogy sietve a fénylő család elköltözött

a hamis hittel leélt élet nem több

szépen csörgő papírba bújt nyugalom

hidd el: mű lét, megkötözött,

börtönbe zárt botjasemvolt hatalom

a szíved csak ereszd könnyű szárnyra

mindig az elvetett mag felett repítsd

amíg Nap süt, ne nézz le az árnyra

a Virágot, a Virágot tekintsd!

----------
de már nem bajlódom könnyekkel, menj csak, legyintek, meg mosolygok egyet, már minden biztos lett: a holnap közé túrva megtalállak, hisz ott van már az elveszett is, meg a mi lenne ha, és a lehetetlennel cimborálnak, bújócskába bújva nem rejtőztök többé, bennem több vagytok magatoknál. mert csak így szabad.

elégia, fából

ma színekben gondolok

és ízekben érzek

rám törnek az illatok

ha elmélázva nézlek

és lépteid csak hallgatom

a suttogó szélben

rám kiosztott jutalom

míg mellettem mész el

átnézek a városon

a hangodban látlak

csupa olvadt izgalom

sok apró perc a járda,

de lyukas csend lett nélküled

mi zörög most bennem

elfagyott fény, tört üveg

alvó tér a testem

fentről mosolymadarak

becéznek és szánnak

de köszönöm a falakat

mikkel körbezártak

mert a föld, ég rokonom

a ketrecem a bőröm

gallyak nőnek ujjamon

s rügyként pattan körmöm.

reinkarnésön

minden nap kilépek

a holnap?

majd elkezdem

minden nap silányan

egyre betegebben

gyűröm a korokat

már benn a méhében

köldökkígyó

laza anya

tekereg felettem

ölelj szét mielőtt

meg se kell születnem

egymás gyilkosává

így leszünk mi ketten.

kúszok

másnap újabb

test lebeg felettem

mérgezett húsától

ma őt is megmentem

örök véres vízben úszok

ha gyermektengerben.

csonka tér

néma hajnal pergett
hol rád borult az éj
nincs már több lehelet
az arcodig sem ér
a csonka tér.
reszkető az ember
és olvadó a múlt
csekély szívem benne
nézd csak: elgurult
s egy tóba hullt.

de felszáradt a tenger
már hallani nehéz
hogy üvöltöző szemmel
jobbra, jobbra néz
a súlyos kéz.
kinn egy másik ágon
kellene elülni
egy repkedő csillagon
szemhunyva derülni
s vígan elmerülni.
vagy bújni a hajnalba
hol rád borult az éj
hol elszökik a tenger
s az arcodig sem ér
a csonka tér.

havazik

vajon kegyetlen a tél
ha töri az elszáradt
vagy a túl rideg
nagy féregjárta ágat?

a türelem képe

rossz vágányra szálltam
itt elfutnak a sínek
szűkülnek a percek
nem férek bennetek
pedig azt mondtátok
nagy lesz a tér, hogy tágul
most hogy ne higgyem
hogy minden nap elárul
egy ajtó, mögötte valaki
valaki gyermek, aki
nem éri fel a kilincset

remélem nem

várok, tán beenged