összeolvadásunk

mellettem feküdtél,

én meg épp a hópelyhekre gondoltam,

hogy milyen szép az olvadás,

átadni magunk egymásnak, az egésznek,

belehalni valami újba,

amit látszólag a tavasz szül meg,

pedig csak mi öltöztünk át.

vagy ha a testünkre lágy didergést fújva
belénk bújna ez az átkozott öreg tél,

akkor örökké itt, mellettem feküdnél,

(de nem hiszem, hogy ma fagyni fog),

átélünk ezer évet és halmazállapotot

váltva játszunk, hogy kiszakad a szárny,

játszunk, hogy a csók összeforr,

míg fáj, ha máshol leszünk kristály,

és jó, ha egy kéz ránk gondol:

egymás mellé fektet.

épp olvadunk,

érzed?