nagyobb erővel léptél szívem fészkébe, mint bárki más,
hatalmas hasadék lett lábnyomod és nincsen már feltámadás.
múló napjaim közt teszem a dolgom: egy jó szolga,
kit nem hív se kés, se kín, ha meghalni jobb volna.
büszke reggelekbe ébredés és megkísért az álom.
de néma ostor hajszol a holnapba, ma sincs megnyugvásom.
fészkéből hullott madárként pár percet még otthontalan
élek
és pusztulok, ha nem hajlik a tested fölém menedéknek.
ólmozott lábakkal lépek rozsdás bánattollak alatt,
elszálltak a színes lepke-képek, csak vakfolt-árnyad maradt,
már minden kincsem mosottszürke halotti félhomály,
hullámzó felhő hordja szét a földön, hogy egyszer majd rámtalálj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése