imádom betűid, ha félreolvasom
ha néha szétfolynak az ázott papíron
’hogy dobálom őket, mint gyermekkéz a labdát
cimborásan kérleli a társát, hogy add át
hatalmas a világ az ujjadtól ujjamig
egy percre összefon halkan az újra itt
egyszerre csak markomban-markodban a labda
szeretnek a szavak, az idő elakadva
és megpihen a mosoly, mintha csigaházba
bújna vissza minden forró délutánra
de menni kell, inkább majd távolról figyellek
eldobom a labdát, elkapják feletted
túl mélyen állsz, vagy idefenn én lebegek rosszul
édes emlék-házunk hűs könnyekben bosszul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése