20120315

örök táncban

kezed nyújtod: fogadj, élet!

mutass álmot, mutass szépet,

mutass olyat, – nagyon kérlek –

mitől mennybe szállok érted.

suhanó árny szinte felkap,

csókot lehel rád, a tegnap

arannyá vált kincsként kocog

nyomodban, mint piciny pocok.

időd vési a szívedbe,

mintha jövő s a múlt benne

örök házat, hazát lelne,

óvó völgyben megpihenne,

de a táncnak nincsen vége;

hív, majd ellop, izzó délbe’

Nap elé dob, fagyos éjjel

csillagokhoz hűvös kéjjel.

ködben forgat, sárban léptet,

lehunyt szemű álom-léted

igazgatja, s te nem érted

hová tartasz… semmivé lett

ezer csoda, varázs, élet.

de csak táncolsz… léped… léped…