beszédes böcsek közt suttogó harangok,
templom testű fények,
oboázó lények,
megbújok közétek, hol csak jóság harsog.
fogadjátok árva, búval öntött lelkem,
mosolyt leltem nektek,
szelíd szemű szentek,
sóvárogva űzött tiszta szeretetben.
itt van, rajtam díszlik, felmutatnám épp, de
dühöngő vad támad,
arcom kővé sápad,
szétfolyt görbe vigyor magaslik az égbe.
használt selejt-fogként, mosolyra nyílt testből
kihullik a lélek…
jajj! de nagyon félek!
átkozottul félek a hű szeretettől!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése