csillagokkal várva
írhatatlan érzéssel
dobbant szívem: mért késel?
égő gyöngyszem-csillagok
néztek le rám. sírhatok,
ők látják csak könnyeim.
közel s távol földein
szép hazámnak mért nem él,
láz-szívem ki értené?
beléd adom mindenem,
s nem számít az intelem,
hisz ki nem lát, s nem szeret,
abban nem él bölcselet.
gúnyt kacagva felnevet,
felszínt szidva már megvet,
ki vesztette a reményt.
szíve nem hisz égi lényt,
pedig lelkünk teremti!
hozzád repül, belengi
fáradt város éj-egét
töri szíved mély jegét.
beléd adom száz csodám…
olvadt fénnyel néz le rám
sok millió csillagom,
sugarukban oltalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése