varjú-lelkem nem leli egyetlen hitvesét,
fájó szívem kergeti a múlttá lett mesét.
merengőn tűnődő égi álomvilág
szemétben végzi, mint tépett kis hóvirág.
olykor felüvölt a sírást vágyó lélek,
poklokon szállva át, majd a mennybe ébred.
talán most már látok, akármerre nézzek
hiszem, hogy egy vagyok veled, édes végzet.
egyszer tán kimondom, zengő angyalszóval,
-amint majd eltűnök én e kopott korral-
köszönöm, hogy a sok forró csillag-cseppet
mint izzó aranyport ajkaimra tetted.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése